pótlás

rég írtam, azóta elkészült három (mini)sorozatom is. nagyon rövid beszámolók következnek


 Hédit pár közös baráton keresztül ismerem. Hónapokkal ezelőtt terveztünk egy sorozatot, de csak nemrég sikerült összehozni.

További képeket a facebook oldalamon találhattok

 Kasiat tavaly nyár óta ismerem, és nagyon jó barátomnak tekintem, már tavaly megbeszéltem vele, hogy fog ő még a kamerám elé állni. a Körúton levő lépcsőházukban kattintgattunk párat. íme:

További képeket a facebook oldalamon találhattok

 Lottit közel 8 éve ismerem, tavalyi budapesti látogatása során vetettem el benne egy fotózás csíráját. Mostanra ez is megérett:)

További képeket a facebook oldalamon találhattok

Legszórakoztatóbb 6 megálló a BKV-val

Előre is elnézést kérek mindenkitől, ennek a bejegyzésnek köze nem lesz a blog témájához, címéhez már inkább. Elmesélem eddigi budapesti tartózkodásom (másfél év) legviccesebb utazását.

Nem lehetek egyedül azzal az érzéssel, ahogyan egyetem/munka után fáradtan megyek haza, felszállok az éppen jövő bkv járatra, és azt kívánom, bárcsak a házunk előtt tenne le. Ma sem volt ez másképp.

Bevallom, át kellett rohannom egy piros lámpán, hogy elérjem az éppen érkező 49-es villamost a Móriczon. Zenét hallgattam, miközben a hátam mögül gégemikrofonszerű zajra lettem figyelmes. Egy fél megálló után kivettem a fülhallgatókat, pause. Kedves sofőrünk úgy gondolta, nem hagyja porosodni a mikrofonját, és éppen aktuális, a megállókhoz kapcsolódó információkkal lep meg minket, utasokat. Az első ilyen, általam is elkapott morzsa például az volt, hogy Most hagyjuk el Budapest legtöbb főre eső Gárdonyi Gézáit tartalmazó kerületét (XI.), vagy hogy a következő megálló, egy szent megálló (Gellért tér). Sofőrünk háta egy középkorú férfi sziluettjét adta az elsötétített üvegen keresztül. Volt, hogy az életéből hozott szóba eseményt, miszerint 19. születésnapjára megkérte magát Alfonzót, hogy szórakoztassa, és ő örömmel vállalta ezt, ez őt annyira lenyűgözte, hogy átvette ezt a szokást és átemelte munkájába, ha már kezébe adták az ehhez szükséges összes eszközt.

Tökéletes mértékben alkalmazott iróniával nézett olykor olykor a járókelőkre és utasaira: El sem tudják képzelni, mekkora örömöt jelent nekem, mikor futnak a villamosom után! vagy Sokan néznek rám mosolyogva a megállókban és tapsolnak, vagy integetnek, higgyék el, én is örülök, hogy nem tévedtünk el, bár bevallom, egy két váltónál az én homlokom is verejtékes lett! illetve Még szerencse, hogy Ganzék 5 ajtót szereltek mindkét oldalra.

Miután a Deák téri végállomáshoz értünk, elkapott a vágy, hogy még pár megállóra beüljek Budapest legújabb szórakoztatójának műsorára, havi bérletem van az előadásaira, megtehetem, nem? Végül mégis a laptop billenytűi mellett döntöttem, szerettem volna megosztani veletek ezt a sztorit, és egy amolyan óhajtó mondatot megfogalmazni, miszerint Bárcsak több ilyen sofőr szánná rá magát hasonló cselekedetre!, öröm volt látni az embereket akár ismeretlenekre nevetni, vagy mosolyogva leszállni a villamosról, és integetni a sofőrbácsinak. Azt hiszem, mindannyiónk nevében elmondhatom, hogy színt vitt az életünkbe!

Ha tehetitek, utazzatok többet a 49-essel, keressétek a szemüveges átlagos testalkatú úriembert, és élvezzétek az utatokat:)

ez és az

semmi nagy történés igazából. csak gondoltam, jelzem, itt vagyok. ja és mostantól szabadabb szájú lettem. tessék

nem tervezek semmi nagy sorozatot. vagyis ami volt ötletem (nagy stáb, kétszer annyi modell, stúdió, stb.) azt, mint később kiderült nem a megfelelő emberekkel akartam megcsinálni. (ami valahogy azt igazolja, nagyon is jól döntöttem ezzel az új szabadon fotózom elméletemmel). majd talán később elkészül ez is..

nem hittem volna, de a lájkolós játékokhoz fűződő utálatom is tud nőni, és el tudom képzelni, hogy eljutok arra a szintre, hogy az unsubscribe helyett, más gombot nyomjak meg. és mondják nekem, hogy nem elég jó a marketingem. felejtsük már ezt el! ne azzal legyen már sok imádóm, hogy azt sem tudják, ki vagyok. a legutóbbi fényképezkedős sétámon beszéltük a fotókon szereplő lánnyal, hogy 250 ember igenis nagyon sok. mekkora termet tudnék megtölteni velük/veletek? ha már itt tartunk, megújult a facebook oldal is, timeline-szerűvé. próbálom úgy alakítgatni, hogy könnyebben elviselhető legyen ez az egész.

továbbá, nevezgetek pályázatokra, szemezgetek magazinokkal, felkéréseket teljesítek, inspirálódom. ilyesmik. tényleg: nemrég a spottr a hét képének választotta az egyik fotómat. tök jól esett!

máté

ajánlat

'te_szabod_meg_az_árat' fotózásokat vállalok! persze, örülnék, ha nem az öccázér mit vállalsz? komolyságú leveleket kéne olvasgatnom. a tőlem megszokott minőség garantált, nem dirigálok, ha kell kifejtem a véleményem.

keressetek bizalommal, email címem:

zarojelphoto@gmail.com

mára ennyit

Jöttem elbúcsúzni, idén már nem tervezek semmi fotós projektet (bár, mint ismeretes: Homo proponit, Deus disponit).

Számomra így a végére nagy kincseket hozott 2011, hiszem hogy ez egy meghatározó pillanata a karrieremnek, és azt is, hogy ezt a lépést jó döntés volt meghozni. Boldog vagyok, hogy néha látom magam kívülről, boldoggá tesz, hogy érzem, milyen lelkes vagyok, és törekszem, hogy megismerjen egy szeletet belőlem a világ. Része akarok lenni egy bizonyos társadalomnak, ahol le akarom élni az életem, ahol önmagamért fognak tisztelni, és szeretni.

Mit várok 2012-től? Hazai szinten kapcsolatokat, önmagam stílusának megteremtését, és erősen gondolkodom egy csapat kiépítésén is. Külföldi szinten pozitív visszhangot, nem tagadom, engem is erősen vonz Nyugat, és hihetetlen hatással van rám, szeretném ezt neki valamilyen szinten visszaadni.

Kellemes Ünnepeket kívánok mindannyiótoknak, köszönöm az idei támogatásotokat is, jövőre találkozunk!

Máté

headless

Próbáltam egy olyan bejegyzést írni, hogy most picit csendben leszek, de láthatjátok, mennyire sikerült ezt véghez vinnem. Helyette inkább készítettem egy tőlem szokatlan (vagy inkább rég elszokott) mini sorozatot.

Hirtelen ötlettől vezérelve tegnap este sétáltunk egyet a Váci utcán, "biztos ami biztos" alapon magammal vittem a kedvenc szettemet is (Nikon D90+MB-D80+Nikkor 35mm 1.8).
Mielőtt benéztünk volna a fontosabb üzletekbe, beráncigáltam magunkat az Inmedio helyi boltjába, ami -lévén, hogy a Váci az egyik legnépszerűbb bevásárlóutca a turisták körében- teli van a leghíresebb külföldi magazinokkal, és napilapokkal. Én a Vogue Italia-ra esküszöm, nagy álmom, hogy egyszer ebben a lapban publikálják a munkám, így belépés után, mint a keselyű ezt a lapot kezdtem el vadászni. Sikerrel. Ennek a résznek semmi köze a bejegyzés folytatásához/lényegéhez, max. csak egy csepp milemáté. Egyébként szívből ajánlom a boltot, a Harper's Bazaartól, a brit GQ magazine-on keresztül, Európa több Vogue magazine-jáig itt szinte mindent megtaláltok, és igen baráti a nyitvatartásuk is, minden nap 8-20 óráig fogadják az olvasni vágyót. Zárójel bezárva.
Betértünk az első pénztárcagyilkosba, megtetszett az egyik óriásplakátja, és a gépemet combhoz szorítva exponáltam. A végeredmény pedig olyan motivációt adott, hogy már inkább én akartam üzletről üzletre bejárni az egész utcát.

MEGJEGYZÉS: Magyarországon valami ostoba oknál fogva, tilos bármilyen kép készítése az üzletekben. Marketing szagot érzek a háttérben. Egyértelmű volt, hogy nem emelhetem a szemem elé a gépet, mert utána a biztonsági bácsival kellett volna érdekes beszélgetésbe keverednem. Beállítottam mindent, megkerestem a témát, combhoz szorítottam a gépet, kattintottam. Próbáltam a fejetlenséget, arctalanságot előtérbe helyezni, ezen nem akarok semmit sem feleslegesen túlmagyarázni. Ez az én szubjektív véleményem, nem vagyok radikális divatellenes, nem közvetítek ezzel semmifajta üzenetet.

Köszönöm a hozzám való türelmét, és hogy minden nemhétköznapi tulajdonságommal, és szokásommal együtt elfogad az a bizonyos lány, aki a képek készítése közben fogta a kezem, kivéve, ha éppen ő szerepelt valamelyiken!

kicsit dühből

de nem féltékenységből írom ezt a - remélem - pár sort.

a napokban felgyülemlettek a sztárfotográfusok piciny hazánkban. jó ez? kell ez? addig szerintem semmi baj az egésszel, míg csendben végzik dolgukat, de ugye ez nem így működik.

az ember ha minimális szinten is, de vágyik a sikerre, elismerésre, nem tagadom én is. viszont nagyon könnyen elszaladhat a ló az emberrel, és a most kiemelt réteggel bizony ez történik. egy nagyobb felkérés már szintlépésnek számít, ha egy percre bekerülsz a "spottlight"-ba, az örök életet hoz. és persze ilyenkor jönnek a nagy szavak, az értelmetlen kijelentések.

egyáltalán nem akarok neveket felhozni, nem kenyerem a besarazás, "fikázás", ha utcán személyesen, vagy akár levélben megkérdeztek, szívesen elbeszélgetek erről.

nem szándékszom eladni a lelkem a sikerért, inkább várok 10 évet, ha nem jön semmi, megelégszem azzal, amit addig elértem. nem fogok stílust váltani azért, hogy megjelenésem legyen valahol, inkább utáljanak azért, amilyen vagyok, minthogy szeressenek azért, aki sosem lettem volna önszántamból.

és hogy ez ne legyen ilyen drámaian közhelyes, és túljátszott lezárás, ideírom most ezt a mondatot, pont.